A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Doktori Tanulmányok Intézete 2006. május 1-jén jött létre a BBTE Szenátusának határozata alapján. Küldetése szerint arra vállalkozik, hogy megszervezze az egyetemi szintű doktori tanulmányokat a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktori iskolái által biztosított egyetemi képzési programok keretében. Az Intézet felelősséget vállal a doktori tanulmányok egységességéért, megakadályozza a szakterületek szerinti fragmentálódást, megfelelő keretet biztosít a doktori tanulmányok interdiszciplináris jellegű megközelítéséhez, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a karok közötti kommunikációra. A BBTE Doktori Tanulmányok Intézetét a Doktori Iskola Tanácsa vezeti, amely doktorátusvezetőkből és doktorandusz hallgatókból áll, a szervezet megalakulása pedig a Doktori Tanulmányok Szabálykönyvének előírásaival összhangban valósult meg. A Doktori Iskola Tanácsát egy igazgató vezeti, aki a Tanács jog szerinti tagja. A Doktori Iskola Tanácsának igazgatói tisztségét betöltő személy egyben a BBTE rektorhelyettese is. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktori programjaihoz kapcsolódó adminisztratív tevékenységeket, valamint a Doktori Tanulmányok Intézetének tevékenységét a saját hatáskörben működő titkárság végzi.
| A BBTE Doktori Iskola Tanácsának tagjai | ||
|---|---|---|
| 1 | Prof. univ. dr. Anca-Mirela ANDREICA | A Doktori Iskola Tanácsának igazgatója |
| 2 | Prof. dr. BĂLAȘ Delia – Cristina | Kommunikáció, PR és Reklám |
| 3 | Prof. dr. CHIȘ Vasile | Fizika |
| 4 | Prof. dr. ing. CORMOȘ Călin – Cristian | Vegyészmérnöki |
| 5 | Prof. dr. FLOREA Aurel – Gelu | Történelem, Civilizáció, Kultúra |
| 6 | Conf. dr. Habil. GĂZDAC Cristian – Anton | Nemzetközi Kapcsolatok és Biztonsági Tanulmányok |
| 7 | Prof. dr. PAP Péter – László | Integratív Biológia |
| 8 | Prof. dr. POP – CURȘEU Ioan – Simion | Színház és Film |
| 9 | Prof. dr. RAȚIU Dan – Eugen | Filozófia |
| 10 | Prof. dr. SILAGHI Gheorghe – Cosmin | Közgazdaság- és Gazdálkodástudomány |
| 11 | Prof. dr. SZENTAGOTAI – TĂTAR Aurora | Pszichodiagnosztika és Tudományos szinten igazolt Pszichológiai beavatkozás |
| 12 | Conf. dr. Habil. TANȚĂU Ioan | Elméleti és Alkalmazott Geológia |
| 13 | Drd. Bozintan Adrian George | Közgazdaság- és Gazdálkodástudomány |
| 14 | Drd. Gabrian Claudia-Alecsandra | Nemzetközi Kapcsolatok és Biztonsági Tanulmányok |
| 15 | Drd. Echim Darius-Ionuț-Sorin | „Isidor Todoran” Ortodox Teológia |
| 16 | Drd. Péter István | Szociológia |
| 17 | Drd. Pop Ioan-Daniel | Matematika és Informatika |
| A Doktori Tanulmányok Intézetének titkársága |
||
|---|---|---|
| Főtitkár: |
Simona STANCIU | simona.stanciu@ubbcluj.ro |
| Titkárok: | Mihaela TOPAN | mihaela.topan@ubbcluj.ro |
| Gabriela TIMIȘ | gabriela.timis@ubbcluj.ro | |
| Daria Mihaela COMAN | indisponibilă începând cu 23 iunie 2025 | |
| Dacia Oana RUS | oana.rus@ubbcluj.ro | |
| Cosmina Marina CIOBANU | cosmina.ciobanu@ubbcluj.ro | |
| Ioana PANAETE (TALOȘ) | ioana.talos@ubbcluj.ro | |
| Adela LEHENE | adela.lehene@ubbcluj.ro | |
| Adatelemző: | László VELICAN | laszlo.velican@ubbcluj.ro |
| Doktori integritás és minőségbiztosítási hivatal: | Mirela TĂMAȘ | mirela.tamas@ubbcluj.ro |
| Habilitáció: | Teodora CHIȘ | kérjük írjon a következő címek egyikére: doctorat@ubbcluj.ro vagy teodora.chis@ubbcluj.ro |