A legmagasabb szintű egyetemi képzést, azaz a doktori tanulmányokat nevezhetjük akár az „oktatási piramis csúcsának” is, amely a Babeş–Bolyai Tudományegyetem képzési kínálatának harmadik ciklusát jelenti. A doktori képzés célja a doktorjelöltek ismereteinek bővítése egy eredeti, önálló tudományos kutatás alapján, valamint a jelöltek felkészítése a doktori fokozat megszerzésére. A doktori képzés a tanügyminisztérium által jóváhagyott szakterületeken a 1/2011-es számú Nemzeti oktatási törvény, A doktori szintű képzés Szabálykönyvének jóváhagyásáról szóló 681/2011-es számú Kormányhatározat, valamint A Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktori képzésének megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően történik.
A doktori képzés időtartama rendszerint 3 egyetemi év. Ez a tanulmányi időszak két részre tagolódik, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorátusvezetőjének szakmai irányítása mellett valósul meg: az első periódus a BBTE valamely doktori iskolájában végzett, magas szintű egyetemi oktatásra alapozott képzési program, a második periódus pedig az egyéni tudományos kutatás vagy művészi alkotás megvalósításának terepe. A doktori képzés a doktorandusz által elkészített doktori értekezés nyilvános bemutatásával és megvédésével zárul. A doktori értekezésből világosan ki kell derüljön a választott téma szakszerű, tudományos, alapos ismerete. A benyújtott értekezésnek tartalmaznia kell a kérdéskör továbbfejlesztését vagy megoldását, valamint a téma tudományos értékesíthetőségének módozatait, lehetőségeit is.
A habilitációs értekezés sikeres bemutatását és megvédését követően a doktori címmel rendelkező egyetemi oktatónak doktorátusvezetői státusa lesz. A habilitációs dolgozat részletezi a tudományos kutatásban elért legfontosabb eredményeket a kiválasztott doktori szakterület relevanciája szerint, ugyanakkor tartalmazza a tudományos, művészeti, sport szakterület bemutatását, amelynek keretében a jelölt szakmai pályafutása kiteljesedett, vázolja a szakmai karrier alakulásának perspektíváját, valamint a kialakult szakmai csoportot. A habilitálást az oktatási és tudományos kutatási szakminiszter 3121/2015-ös számú, a habilitációs fokozat megszerzésének megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó rendelete szabályozza, valamint a BBTE keretében érvényes a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szabályzata a habilitációs értekezések nyilvános megvédésére és az új doktorátusvezetők kinevezésére vonatkozóan.

A BBTE a következő szakterületeken indít doktori képzést:

  • Biológia
  • Bölcsészettudomány
  • Filmművészet és média
  • Filozófia
  • Fizika
  • Földrajz
  • Gazdasági informatika
  • Geológia
  • Gépészmérnöki
  • Informatika
  • Jogtudomány
  • Kémia
  • Kibernetika és statisztika
  • Kommunikációtudományok
  • Könyvelés
  • Környezettudományok
  • Közgazdaságtan
  • Közigazgatási tudományok
  • Marketing
  • Matematika
  • Menedzsment
  • Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok
  • Neveléstudományok
  • Pénzügy
  • Politikatudományok
  • Pszichológia
  • Színház és színművészet
  • Szociológia
  • Teológia
  • Testnevelés és sporttudomány (korábbi megnevezése: Az emberi mozgáskészség tudománya. Testnevelés és sport)
  • Történelem
  • Vegyészmérnöki

A BBTE az alábbi értekezések nyilvános bemutatását szervezi:

HABILITÁCIÓS ÉRTEKEZÉSEK

A habilitációs eljárást követően a doktori (PhD-) fokozattal rendelkező egyetemi oktatónak doktorátusvezetői státusa lesz.


A habilitációs eljárásra csak azok a személyek iratkozhatnak be, akik a tudományok doktora címmel rendelkeznek, és teljesítik a szakminisztérium rendelete által elfogadott minimális, szükséges és kötelező követelményeket: az egyetemi tanári fokozat, illetve az I. fokozatú tudományos kutatói státus megszerzéséhez szükséges követelményeket, amelyeket az Egyetemi Címeket, Okleveleket és Bizonyítványokat Hitelesítő Országos Tanács (CNATDCU) dolgozott ki, és az oktatási és tudományos kutatási szakminiszter rendelete hagyott jóvá.


A habilitációs oklevelet és a doktori fokozatot az illetékes miniszter rendelete alapján adják ki, miután az Egyetemi Címeket, Okleveleket és Bizonyítványokat Hitelesítő Országos Tanács (CNATDCU) jóváhagyta a habilitációs oklevél kiadására.

Bővebben

DOKTORI ÉRTEKEZÉSEK

A doktori értekezés nyilvános bemutatása és megvédése tulajdonképpen a doktorandusz-hallgató 3 éves doktori tanulmányainak és kutatásainak lezárását jelenti.


A doktori értekezés a doktorandusz-hallgató által a doktori képzés ideje alatt megvalósított kutatási tevékenység vagy művészeti alkotómunka eredménye. A dolgozatot a doktori iskola szabályzatában foglalt követelmények alapján kell elkészíteni.


A doktori értekezésben foglalt eredmények és az értekezés nyilvános megvédése alapján az illetékes bizottság dönt a doktori cím odaítéléséről vagy megtagadásáról. A doktori címet a szakminisztérium rendelete alapján ítélik oda miután az Egyetemi Címeket, Okleveleket és Bizonyítványokat Hitelesítő Országos Tanács (CNATDCU) jóváhagyta az értekezést.

Bővebben